Kézápoló és műkörömépítő mester
2005-ben végeztem el az OKJ-s Kéz-és Lábápoló, Műköröm építő képzést, és rögtön szerelem lett számomra.
Munkám során rengeteget fejlesztettem magam, így 9 év vendégek között eltöltött év után, 2014-ben az a megtiszteltetés ért, hogy a Perfect Nails márkát képviselve beléphettem a cég oktatói közé. Ezáltal még jobban ösztönözve éreztem magam arra, hogy fejlődjek, így 2015-ben megszereztem a Kézápoló és Műkörömépítő Mesteri minősítést is, mert a legfontosabbnak tartom, hogy a tanulók elégedetten távozzanak, és jöjjenek hozzám vissza. Azóta folyamatosan szervezek és tartok alap, illetve továbbképzéseket Szolnokon a mindennel felszerelt oktatótermemben, továbbá vizsgabizottsági elnökként és tagként is segítem a tanulókat a sikeres vizsga elérésében!
Számomra a legfontosabb, hogy tanítványaimnak szeretetet adjak a szakma iránt, és a saját tapasztalataimat osszam meg velük. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a képzésemről kikerült tanulók nagy része már saját vállalkozásban dolgozik.
Az én történetem!
10 évvel ezelőtt ért a megtiszteltetés, hogy a Perfect Nails Kft.-től megkerestek, tartsak oktatásokat, továbbképzéseket Szolnokon. Természetesen örömmel elfogadtam a lehetőséget, és attól kezdve fel is pörögtek az események. Egyre többen jelentkeztek az oktatásaimra, folyamatos visszatérő tanulóim voltak, így ahhoz hogy tökéletes tudást adhassak át a tanulóknak, nekem is fejlődnöm kellett. Számtalan továbbképzésen vettem részt az elmúlt 10 év alatt, mígnem eljutottam a Mestervizsgáig, és sikeres vizsgát tettem, mint a szakmám Mestere. Ezután pedig már nem volt megállás. Jött a lehetőség, hogy alapképzéseket is oktathassak Szolnokon, a Perfect Beauty Academy Kft jóvoltából.
Ez a fajta oktatás volt számomra az, amiben igazán kiteljesedhetek, mint oktató, hiszen nem csak 1-2 napot töltök el a tanulókkal, nemcsak néhány technikát tanítok meg velük, hanem a közel fél év oktatási idő alatt, igazi kis családdá alakulunk. Fantasztikus embereket ismerhetek meg, akik talán egy új élet reményében jöttek el hozzám egy olyan szakmát tanulni, ami bár cseppet sem egyszerű, és sokszor van tele nehézségekkel, mégis minden apró fortélyt csillogó szemekkel és nagy-nagy lelkesedéssel igyekeznek elsajátítani. Fantasztikus érzés, hogy ennek a gyönyörű szakmának minden csínját-bínját én taníthatom meg nekik. Sőt, talán még többet is, mivel rengeteg olyan tudást és tapasztalatot próbálok nekik átadni és megadni, amit én is tapasztaltam és tanultam a sok-sok éves szalonmunkám során, legyen szó technikákról, vendégekről, versenyekről, anyagokról. De ami mégis a legfontosabb tanításom a számukra, hogy tanulják meg szeretni amit csinálnak, hiszen a kedvenc mottóm is ez….”Válassz olyan munkát amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod!” (Konfuciusz)
Nagy büszkeséggel tölt el. hogy a képzésemről kikerült tanulók nagy része már saját vállalkozásban dolgozik a szakmában!A színvonalas oktatáshoz színvonalas tanterem is kell, ezért saját, mindennel felszerelt oktatótermemben várom a jelentkezőket, a belváros szívében.
És hogy mit jelent ez?…
Az oktatásokon bemutatott gyakorlati tananyagot modern kamerás, kivetítős technikán keresztül közelről láthatják még a hátul ülők is!
A bizonyítvány megszerzése után folyamatos továbbképzési lehetőséget nyújtok a tanulóimnak kedvezménnyel!
A tanfolyam ideje alatt és utána is pedig kedvezményes vásárlási lehetőséget is biztosítok a tanterem melletti Kellékes Boltomban!
Jelentkezz a legközelebbi tanfolyamomra!
Manikűrös és körömdizájner Tanfolyam
Váltsuk valóra közösen a TE álmod!
Jelentkez következő képzésemre ahol színvonalas szalonban tanítok meg neked mindent a szakmáról és indítalak el a siker útján!